Hol volt hol nem, harmadév

Gyerekkoromat megszégyenítő naivságom minden évben visszaköszön, és elhiszem, hogy idén majd más lehet és bizony szánok időt magamra és nem utolsó sorban erre a felületre is. Ilyenkor februárban kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy megint 1-2 hónapra kikerültem a pixisból és nem csak bele kell rázódnom a régi kerékvágásba, hanem sokszor újra is kell indítanom azt a bizonyos kereket.  Szeretnék ilyenkor rögtön a közepébe vágni, leírni mindazt, ami a letöltendő büntetésem alatt felhalmozódott a fejemben, de képernyőt bámulva a gondolatok helyett jóesetben is az amalgám százalékos összetétele köszön vissza a fejemből, ami ezen a platformon érthető okokból nem túl célravezető.

Mindenesetre megpróbálom, lássuk mi történt a némasági fogadalmam óta. Szeretném leszögezni, hogy aki azt mondta majd a második év elvégzésével, -vagy egyáltalán bármikor- jobb lesz, világossá vált számomra, hogy csak azért tette, hogy akkor-ott jobb legyen a lelkemnek, de azért ez a kijelentés eléggé messze áll a valóságtól. Na de ne szaladjunk ennyire előre kezdjük a legelején. Hallottam én ugyan városi legendákat csak nem hittem nekik, -pontosítok- nem akartam hinni nekik pedig szerintem kijelenthetem, hogy az eddigi legrosszabb félévem zártam az egyetemen. De miért? Lehet, hogy az elején egy kicsit (sokkal) lazábban vettem a kelleténél és volt bennem egy nem túl egészséges “ki ha én nem” mit nekem ez a félév, ha már négy másik, többek közt a legnehezebbnek mondott is magam mögött van. Tudjátok ilyenkor szokott az élet adni egy jó nagy pofont és akkor észhez térsz. Nekem ez a pofon rögtön az első vizsgámon jött, 5 hét tanulás eredményeként két elmondott mondat után. Tény, hogy nem vagyok túl rutinos vizsgázó, sokszor annyi lélekjelenlétem sincs, hogy egy épkézláb mondatot össze tudjak kovácsolni a tanár -még annyira sem mások- jelenlétében és a kacifántos kérdések hallatán többnyire bamba mód pislogva igyekszem póker arccal leplezni a kétségbeesést, ami alatt legbelül visítva próbálom feleleveníteni az elmúlt néhány hét alatt tanultakat. Megsúgom, ez nem a legjobb taktika. És ha balul sül el, gondolhatjátok mennyi önbizalom és motiváció marad egy ilyen eset után. Sokszor kérdezitek tőlem, hogy nekem honnan van motivációm a tanuláshoz? Leginkább azt kell, mondjam a sikerekből merítem és ennek hiányában szerintem érthető ha lankad a lelkesedés. Aztán jött egyik vizsga a másik után és a teljesítményem majdhogynem olyan hullámzó volt, mint a lelki állapotom. Hatalmas respect a családnak és a körülöttem állóknak én már biztosan bedugtam volna a helyükben magamat egy elmegyógyintézetbe. Tartották bennem a lelket Ők is Ti is, és őszintén ez a felület is. Próbáltam tervezgeti, hogy mi lesz ez után, volt bennem egy bizonyítási vágy magam felé és egy kicsit felétek is, ami furcsamód meglepett.

És, hogy mi a terv idén? Habár a választott szakmám és a divat között maximum a fehér szín iránti rajongásomban találom a párhuzamot, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyik motivációt be tudom építeni a másikba.  Rengeteg ötlet van a fejemben, és sok izgalmas projekt amiken munkálkodom már egy ideje. Amint látjátok igyekeztem itt is ám változtatásokat beiktatni, méginkább saját magamra formálni a blogot. Elkészült egy új felület, logó amit megálmodtam és amiben egy barátnőm nagyon sokat segített ezúton is köszönöm Neki. Egy szó mint száz szeretném végre ebből a felületből is kihozni a maximumot, elnyerni a bizalmatokat és azon lenni, hogy legalább annyi kikapcsolódást, motivációt adjak Nektek az elkövetkező időkben, mint amennyit én kapok Tőletek már bő egy éve és amiért nem győzök elég hálásnak lenni.

 

köszönöm, hogy itt vagytok

Vanda

 

 

Follow:
Vanda